Lopott órák 

Mielőtt arra gondolnátok, hogy valami nyúlós-nyálas, csöpögős ponyvaregény jön, ki kell ábrándítsalak titeket... Pusztán a horgászatról lesz szó... És hogy akkor miért lopottak azok az órák? Nos, azért, mert ez nekem, ahogy Nektek is: szerelem, egy életen át. Az ember pedig szeret a szerelmével kicsit elbújni, félre vonulni a világ elől. Kölyök korom óta horgászom, apámtól jött az "ihlet". Vele mentem porbafingó koromtól, leginkabb kis csatornákra, a Sárrét eldugott részein. Hamvas, Sárréti... Olyan jó bő 30 év távlatából visszagondolni.. Nosztalgiával tölt el, nyugodtsággal, örömmel, jókedvvel. Eszembe jutnak nem csak a pecás élmények, hanem minden más, a "köret", hogy így fogalmazzak. Nagyszüleim pár kilométerre laktak egy kis faluban a Sárréti csatornától. A nyári szünetben szinte végig náluk voltam, imádtam a párás reggeleken biciklire ülni és tekerni kifelé, a kertek alatt, ahol izgalmas útjaink voltak a pásztorok kutyái miatt. Soha nem csíptek el, de sokszor voltunk csövön... Azokban az időkben csontit nem lehetett kapni, de szerintem gilisztát sem. Így hát magunk szedtük a gané mellől. A cél hal az arany kárász, csuka és a compó volt.

 Emlékszem, egy öreg pecás, aki valami acél antennából készült pecával nyomta, mutatta meg, hogy kell compót fogni. Közvetlen a part szélbe kellett dobnom, a hínár mellé, a fenékre leengedve, kis jelző ólommal. Sosem felejtem el, azokat finom, óvatos kapásokat. Ahogy először megbillent az úszó, mintha valami neki úszott volna, majd percekig semmi. Majd ismét megmozdult, kicsit jobbra-balra, aztán megint semmi. Egyszer pedig alig láthatóan elindult valamelyik irányba, szép lassan a víz alá. Ekkor már az izgalomtól remegett a kezem, jöhetett a bevágás és elszabadult a pokol...A hal minden áron vagy a hínárba, vagy a nádba akart betörni, ez az esetek jó egy harmadában be is jött nekik... Gyönyörű halak voltak ezek, nem volt ritka a bő 3-as sem. A rutin és a jobb zsinór, felszerelés még ekkor hiányzott, de ez nem zavart... Kalkuláltunk mi ezzel és ezáltal képzeletünkben hatványozódott a lemaradt hal mérete is. Aztán elmúlt a gyerekkor, a csatornát benőtte a gaz, a vízkezelője nem foglalkozott vele. Rabsicok is szerették hálóval, árammal verették a vizet. Az úszózás iránti érdeklődés megmaradt, de sokat pergettem is. Emlékszem, egy matt fekete 2-es Mepps volt a kedvencem. Kis toll, vagy szőrcsomó volt a horgán. Agyon fogtam vele magam csukákkal, imádták. A nekiülős, fenekezős pontyhorgászat sosem vonzott, unalmasnak találtam. Matchbotos úszózás vagy a pergetés szerepelt a repertoárban. Ez meg is maradt a mai napig. Na jó, hébe-hóba azért szívesen leülök egy pickerrel.

Mennyi minden változott a horgászatban az eltelt 30 évben, szinte hihetetlen... Mikor elöször a gumihalról hallottam a 90-es évek elején, nem akartam elhinni, hogy ezt megeszik.. De más is így volt ezzel. Egyszer mikor a Hortobágy folyón villantóztam-szintén a 90-es évek elején-, találkoztam egy idősebb sporival aki nemes egyszerűséggel szeletet vágott belőle és feltette a fenekező horgára.... Nem tudott kishalat fogni, a horgászboltban pedig ezt ajánlották neki, a gumihalat... Aztán felnőttem, beálltam a sorban-bármennyire utáltam is-, dolgozni kezdtem, szabadidőmben pedig szinte csak pergetni jártam. Most jó 6 éve Ausztriában élek, itt nagyítom tovább a leakadt, elment halaim. Egy viszont megmaradt: a vadvizek iránti szeretet. Telepített tavak nem az én világom. Itt történt, nem is olyan régen, hogy megfogott a centrepines peca. A dolog úgy indult, hogy csíptem pár szép domolykót pegertve, de viszonylag sokszor betliztem. Mindent megpróbaltam, a villantókon át, a legspécibb, kézzel készült mini hal-rovar-bogár utánzatokon keresztül a legújabb plasztik csalikig, de pár szebb halon kívül nem volt szerencsém. Pedig tudtam, láttam gyönyörű domikat, de megfogni csak elvétve sikerült a nagyobbjából.

 Ezen berágtam, de mocskosul.. Jött az úsztatás csontival, gilisztával, mindezt hagyományos peremfutó orsóval. Ez sem volt jó.. a kis domik hamar lerágták a csalit, vagy épp le se sz...ták. A másik gondot a damil engedése jelentette. Rövid távon úgy ahogy még ment, de ha hosszaban kellett leengednem, akkor viszont már a zsinórnak hasa lett, ha kicsit ráfeszítettem, nem ott úszott tovább ahol én akartam. Keresnem kellett egy olyan megoldást és csalit, ami igazodik a viszonyokhoz és a kívánt halhoz. Itt jött a képbe Lovas Feri, egy Angliában élő horgász, aki az első perctől kezdve nyitott volt és mindenben segített. Ő ajánlotta elsőkörben a sajtpasztát, majd a centrepin orsót. És ekkor megtört a jég. 

Zsinórban jöttek a szebbnél szebb halak, igaz ekkor még peremfutó orsóval, de a sajtpaszta minden képzeletet felülmúlt. Egyszerűen el voltam ájulva. Az eddigi betlis napjaim egy csapásra elmúltak. Mindent vert ez a csali, mindent. Naponta több 50 centi feletti domolykó is jött. Annyira lázba jöttem, hogy a következő napon leadtam egy internetes áruházban a rendelésem egy centrepinre. Teljesen új dimenziót nyitott meg előttem ez a fajta módszer. Azóta szinte csak úsztatok. Viszont a pergetö véna azért dolgozik, így mint egy cserkelős peca űzöm ezt a sportot. 20 percnél tovább nem maradok egy helyen, ha fogok, ha nem. Általában kiválasztok egy folyó szakaszt, amit jónak gondolok kb 300 méter hosszan és ezt vallatom, idő függvényében akár háromszor végig járva. Itt tartok most, így vagyok most. A világ egy olyan szegletébe sodort az élet, ami egy igazi horgász paradicsom. Nem csak a halak méretére gondolok, bár az sem elhanyagolható, hanem a környezetre ami maga a csoda. Eldugott, vadregényes folyóival, patakjaival. Szerencsésnek érzem magam, mint egy álomban. Mindannyiótoknak fogásban, élményekben gazdag éveket kívánok!