Fél

Most jöhetne az a szöveg, hogy "óóó, ismét eltelt fél év, fú de vártam a végét" etc, de nem kívánok sablon formákat követni. Eltelt. Részben szar volt, részben tanulságos és embert próbáló. Annyit voltam víznél az elmúlt fél évben , mint néhány évvel ezelőtt hetente. Ház vásárlás, annak ízekre szedése majd youtube/google segítséggel helyrepofozás, új gyerkőc születés és az alap dolgok amik az élet velejárói. Egyik sem ment faszán. Természetesen semmi sem megy zökkenőmentesen, pláne az ilyen nagyobb kaliberű dolgok. A sors fintora, hogy ha valamit az ember a fejébe vesz, majd szépen halad egy kitalált úton, egy viszonylag élvezetes tempóval, akkor biztos, hogy a vége felé lesz egy nagy pofánrúgás ami úgy meginogtatja, hogy végignyalja az útpadkát és közben az összes utcatáblát végig fejeli. Na most, hogy ez így van-e rendjén, vagy ennek így kell történnie, hogy aztán újult erővel felállhassunk és blabla, ezt kétlem. Nem tartom törvényszerűnek, hogy nincs egy létező dolog sem amit ne lehetne szépen, szopás nélkül végigcsinálni, de beállok én is a sorba és elfogadom hisz nem tehetek mást. Így telt el ez a kényszerpihenő, de a tanulság, hogy bármire képes lehet az ember. Még az elmém legeldugottabb kis csücskében sem fontolgattam, hogy kéne egyet dobni, mert nem volt idő. Nem úgy mint a rohanó életű, egyedülálló huszonéves jampiknak akik max fordulaton űzik az életet, hanem tényleg nem volt. A költözés előtti pár hétben már sokszor kajálni se. Nem foglalkoztam ilyenekkel, túl akartam és túl kellett lenni rajta. Kicsit olyan volt mint pecában a párat dobok még és futás haza. Abban a pár dobásban nem létezik semmi más csak a tudat, hogy menni kell és csinálni. Akkor nem csíp a csalán, nem zavar a hanyatt vágódás, sem a millió szúnyog, csak a gyerünk számít.

Mindezek ellenére betudtam iktatni három rövidebb pecát. Egy szezonzárót pisztráng tilalom előtt, egy kikell kapcsolnom egy picit, mert megőrülök és egy huhh lassan tavaszodik pecát. Megbecsülendőek voltak ezek, de mégsem tudtam kiélvezni igazán, mert tudtam mi vár rám ha haza kell menni.

A búcsú pecám nagyon jól sikerült. Három pettyessel zártam ha jól emlékszem. Iszonyú nehezen ültem be a kocsiba. Végigpörgettem a szezont fejben. Hézagos volt, de eredményes. Úgy érzem sokat tanultam, talán még fejlődtem is vagy mifene. A ne kattanjak be peca egy domizós téma volt. Helyi viszonylatokban sok domit fogtam, bár csak apróbbakat. A tavasz felé kacsingatós pedig k@úrva hideg, inkább csak kiruccanásnak mondanám. 

Így, hogy tudatosan elnyomtam magamban a horgászat gondolatát és jöttek az említett pofánrúgások sokat gondolkodtam. Én az a túlgondolkodós, nehezen emésztős fajta vagyok. Mindig keresem a választ mindenre, tudni akarom a dolgok miértjét. Mivel ilyen frankó évek vannak mögöttünk, na meg előttünk, hát volt is min agyalni. Világjárvány, csóróság, háború, választások, globálisan minden és mindenki felmelegszik, emberi kapcsolatok és érzelmek kihalása...
Belegondolva lehet, hogy a peca olyan az elménknek mint egy bunki amit gyerekkorunkban építettünk. Azt hisszük, hogy az csak a miénk, oda elbújhatunk, önmagunk lehetünk, mi hozzuk a szabályokat és a legfontosabb, mi irányítjuk önmagunk cselekedeteit. Fura gondolatmenet nekem is, de nem dumál bele a főnök, nem lesnek minket kamerával, nem kell ugrani mert leesik a gyerek a lépcsőn. Van néhány kis óra amiben mi uraljuk a pillanatot. Fejtegettem már, hogy ezért is veri ki a biztosítékot sokak hozzáállása, mert az ilyen felemelő pillanatokat könnyen sztornózza egy éppen nem kívánatos horgász a nem éppen példás hozzáállásával. Persze nem csak a mieink a vizek, de azért na...

Szóval visszakanyarodva, peca nélkül még ha fizikálisan nem is, de mentálisan szabad voltam. Agyaltam sokat. Nem csak azon, hogy mi a faszért húzott meg ilyen hamar a csemperagasztó, hanem, hogy hová is tartunk mi emberek. A fentebb felsoroltakban egy kellemetlen érzéssel eltöltő közös dolog van ami részben kötődik a pecához, hamár horgászblog vagy mipöcs. Az a széthúzás. Minden világot foglalkoztató eseményben van egy pro és egy kontra. Ha valaki azt mondja nekem pár éve, hogy lesz egy világjárvány és az emberek legnagyobb problémája az, hogy megmondják mit tegyél, hogy ne dögölj bele, akkor tökön szúrom magam. Oltás, háború, dettó. Nem tudom megérteni, hogy miért kell mindig mindenben a kivetni valót keresni és a saját meggyőződésünket ráerőszakolni a másikra úgy, hogy félre dobunk minden emberi értéket. Fröcsög a rosszindulat, a logikátlan gondolatmenetek. Kajak istenként tekintenek politikusokra az emberek. Persze ennek nagyon jól teret ad a face, mindenki lehet orvos, bíró, politikus, történelem elemző, hadászati szakértő, boszorkány, jövőbelátó, próféta. Tök jó megoldás, hogy letörlöm magam negyedévente, de azért ne már, hogy itt is a kretének befolyásolják a mindennapjaimat.Nem hiszem, hogy bármi jó is kisülne abból ha neki állnék itt emberiségelemző anekdótákat írni, de van egy szint amit már nehezen lehet szó nélkül hagyni.

Nade illene törekedni arra, hogy minden fasza legyen. Ha úgy állunk hozzá akkor az is lesz (😄)!

Történt egy olyan is, hogy amiért évekkel ezelőtt lobbiztunk a vizünkön az részben teljesülni látszik. Na most, hogy mi lesz ebből azt nem tudom megmondani. Lett c&r szakasz, ami remélhetőleg rendezi a dolgokat fejben is és halállományilag is. Egyre jobban kezd eluralkodni az eféle szocializálódás aminek örülök, de örök pesszimistaként, hát vannak kétségeim.

Terveim nincsenek. Megyek amikor optimális minden. Nem akkor amikor jó az idő, meg a csillagok, meg abban a szögben vetül az árnyékom a vízre ami pont optimálisan hat a halak lelkivilágára, hanem amikor nem más, fontosabb helyről kell ellopnom az időt. Egy-két terv félém, pontosabban vágyam azért van, elkezdek súlyozottabb és nagyobb nimfákat használni. Szeretnék fogni egy boss pisztrángot idén. Jól bevágni a sütőbe citrommal... Bebaszna, még a halrudacskát is fintorral eszem 😄

Szóval... Ennyi volt a fél... TY 🤜🏻🤛🏻