Gerilla
1980-ban születtem, igen fiatalon. Már születésem előtt igen szoros kapcsolatban álltam a vízzel, mondhatni éltető elemem volt. Azóta is ellenállhatatlanul vonz, egészen addig amíg a partján állok vagy max a derekamig ér. Horgászni azért kicsit később kezdtem, Szigethalomra költözésem után. Kaptam egy üvegbotot, egy Tokoz orsót és egy marék egyéb kütyüt. Mint gyermek, később ifihorgász természetesen úszózással kezdtem, aztán kb itt abba is maradt a dolog. A pergetés nem volt divat, a fenekezés unalmas volt, amikor meg csak simán rátűztem egy bogarat a kopasz horogra, azonnal "hülyegyerekmicsinász" lettem.
Ilyesféle idillben telt néhány évem amikor is Pestre kerültem középiskolába. Azonnal le is cseréltem a pecabotot a "szexdrogrocknrollnamegacsajok" életérzésre.
Szóval ja. Rövid horgász pályafutást tudhatok magam mögött. A fentebb említettek bűvöletében teltek a következő évtizedek. Nagy menet volt, minden örömmel, bánattal ahogy kell, aztán eljött 2017.
Megcsömörlöttem, elegem lett mindenből amit addig csináltam. Úgy éreztem, ideje váltani. Keresni kezdtem valamit a múltból és egyszer csak beugrott. Horgászni kéne. Jaja, de mit, hogyan, hol?
Az első fél évet olvasgatással és tervezéssel töltöttem, aztán nekifogtam, és következett a pofára esések sorozata. Pergettem, pergettem és egy fia halat sem fogtam. Itt akár véget is érhetne a sztori, ha nem olyan makacs majom lennék, amilyen.
A kitartás (és az hogy szingli lettem több idővel) meghozta a gyümölcsét, elkezdtem halakat fogni. Kisebbeket, nagyobbakat, de igazi pergetett halakat. Én. Egyedül.
Idővel persze fejlődött a technikám, nőtt az eszközpark is és ami a legfontosabb, kialakítottam magamnak egyfajta filozófiát. Szereztem új barátokat, átéltem rengeteg kalandot és azt érzem, a hazautamnak még mindig csak az elején tartok. Keresem az új vizeket, a nehéz pályákat. Nem vonz a kockató és a könnyű zsákmány. Minél durvább annál jobb.
Hát így lettem én, a Gerilla.
